Jelenlegi hely

Tax News- Általános forgalmi adó változások 2017

19.12.2016

2017. január 1-jétől az alanyi adómentesség választására jogosító bevételi értékhatár 6 millió forintról 8 millió forintra emelkedik. Az alanyi adómenteség 2017-re is válaszható, ha a bevétel 2016-ban ténylegesen és 2017-ben várhatóan nem haladja meg a 8 millió forintot. További könnyítés, hogy 2017-re akkor is választható az alanyi adómentesség, ha korábban átlépték a 6 millió forintos értékhatást, de nem érték el a 8 millió forintot és a két éves „várakozási idő” még nem telt el.

Az évközi törvénymódosítás értelmében 2017. január 1-jétől a számlának tartalmaznia kell a vevő adószámát, ha az áthárított áfa összege eléri a 100 ezer forintot (jelenleg az értékhatár 1 millió forint). Ezekről a számlákról 2017. július 1-től adatot kell szolgáltatni a bevallás összesítő jelentésében. Átmeneti intézkedés alapján 2016-ban a 2017. évi teljesítési időponttal kibocsátott számlák esetében az adólevonási jog akkor is fennáll, ha az áthárított áfa meghaladja ugyan a 100 ezer forintot, de nem éri el az 1 millió forintot és a vevő adószámát nem tüntették fel.

2017. július 1-jétől a számlázó programból kiállított számlákról elektronikusan (online) adatot kell szolgáltatni az adóhatóság részére. A részletes szabályokról a jogszabály még mindig nem jelent meg.

Az adatszolgáltatás elmulasztása, késedelmes, hiányos, hibás vagy valótlan adattartalmú teljesítése miatt kiszabható mulasztási bírság felső határa az érintett számlák számának és a bírság adózóra egyébként vonatkozó legmagasabb mértékének szorzata.

A 2016. december 31-ét követően kezdődő adó-megállapítási időszakokról benyújtott áfa bevallásokban nyilatkozni kell azoknak a személygépkocsiknak az alvázszámáról, amelyek után termékimport vagy Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén adófizetési kötelezettség keletkezett.

Need help?

Contact us!